A fűszerpaprika (capsicum annuum l.) termesztése és földolgozása Argentínában

Abstract

A fűszerpaprika termesztése Argentínában két fő körzetben, Mendoza környékén, valamint északon Tucumán, Catamarca és Salta tartományok határvidékén koncentrálódik. Az étkezési paprikához képest sokkal kisebb a jelentősége, noha így is közel 1500 hektárról van szó. A gazdálkodók őrleménykészítésre csak csípősségmentes fajtákat – sok helyen inkább tájfajtákat – termesztenek, ezzel együtt létezik a csípős paprika is, de termesztése szinte elhanyagolható, az ilyen fajták pedig a magyar cseresznyepaprikákhoz hasonlítanak. A termelés föltételrendszere kizárólag piaci alapú, támogatás nincs, az állami fönntartású kutatás célja a piacon jelentős versenyhátrányban lévő kistermelők versenyképeségének javítása. A fűszerpaprikát mindenki nagyjából ugyanolyan módon, elsősorban árasztásos öntözéssel termeli, kevesen vannak, akik csepegtető öntözést, sőt ezzel együtt tápanyagutánpótlást alkalmaznának. Fóliás talajtakarással vagy mulcsozással sehol nem lehet találkozni, de jelentős problémát okozhat a rendkívül intenzíven szaporodó, szinte kiirthatatlannak tartott gyom, a Wedelia glauca. A szedés minden esetben kézzel történik, gépi betakarításra a kis parcellákon egyébként sincs mód, de nem is lenne gazdaságos. A fémzárolt vetőmag használata a termelők körében majdnem ismeretlen, szinte mindenki maga fogja a magot vagy más termelőktől veszi. Északon a fűszerpaprikát az Andok két hegylánca közötti területen találjuk elsősorban, a kultúra megmaradt tipikus kisüzemi növénynek, sőt a földolgozás is sokkal inkább ilyen, a hazánkban működő nagy paprika-malmok nem ismertek. Ennek egyik oka, hogy a termőterület soha nem volt sokkal nagyobb, a termelés pedig sokkal szétszórtabb a térben, nagyobbak a távolságok, ami egyértelműen a kisebb malmok létrejöttét mozdította elő. Argentínában rengeteget számít a gazdaságosság, a költségek alacsonyan tartása, ebben nagy szerepe van a napon történő szárításnak. Ez máig élő gyakorlat, ám óhatatlanul a termések földdel történő szennyeződésével jár, még akkor is, ha esővel ősszel nem kell számolni. Noha a szárításra kijelölt területet rendszerint fizikailag körbe kerítik, ami például a szabadon legelő lovakat, öszvéreket távol tartja, a kisebb rágcsálók „látogatásának” nem tudják elejét venni. A talajra kiterített paprika mellett már megjelentek a rácspadozatú szárítók, amik igen komoly előrelépést jelentenek higiéniai területen. Sőt, a san carlos-i paprikaszövetkezetben egy egészen új eljárást alkalmaznak, a gazdák a nyers termést szállítják be, amit hipós mosás után napenergiával szárítanak. Az egyszerű, de ötletes és kétségkívül hatékony berendezést a Saltai Egyetem munkatársai fejlesztették ki. Magyarországi adaptálhatóságának elsősorban a sokkal gyengébb őszi napsütés szabhat korlátot. Az argentin nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet (INTA) La Consultában lévő (Mendoza), valamint a Calchaquíes-völgyben kialakított Enchanilla-telepén (Amaicha del Valle, Catamarca) a fűszerpaprikánál egyaránt a kórtani vizsgálatok és a rezisztencia-nemesítés jelentik a fő irányt, megkülönböztetett figyelmet szentelve a fitoftóra-rezisztenciának.